Akikre büszkék vagyunk
Különösképpen büszkék vagyunk régi növendékeinkre, akik a természeti, társadalmi, művészeti és egyéb egyetemekre/főiskolákra bejutott hallgatók ranglistáján az első helyeket foglalják el – sokuk a felsőfokú intézmények eredményes elvégzése után is továbbképzik szakmailag magukat, doktori iskolák hallgatóivá válnak. Tanáraink jelentős részét iskolánk volt, tehetséges diákjai képezik, akik visszatértek topolyai alma materjükbe, hogy tapasztalataikat, tudásukat átadják a feltörekvő értelmiségnek.
Számos természettudományos kutató, bölcsész és művész volt – az akkor még csak gimnáziumként működő – intézményünk oktatója és diákja. Csak hogy a teljesség igénye nélkül néhányat említsünk: Tóth Ferenc költő és néprajzkutató, Csernik Attila grafikus, Harkai Vass Éva író, egyetemi tanár, Nagy László szobrász, Fenyvesi Ottó író, Becskei Attila orvoskutató, Aaron Blumm író, Szakmány György író, Pressburger Csaba író, a Magyar Szó volt főszerkesztője...
Diákjaink kreativitása és energiája azonban nemcsak a természettudományos és bölcsészeti-művészeti területeken jelenik meg, hanem a közéleti-nyilvánossági-politikai szférában is, hiszen évek óta aktívan veszik ki a részüket humanitárius és szórakoztató jellegű projektok, akciók megvalósításában, így a Diákparlament tevékenységeiben is.